Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Linczmayer Lajos
2012. május 10.

Feladvány (III.) – Értékelés és új feladat

Még az előző feladvány megoldásánál is alaposabb elemzés, értékelés, eredményhirdetés következik. És persze jön a következő feladat is.      
Kelen Károly
2012. május 10.

Ottlik 100 – Száz év magány

Ottlik magányos óriás ezzel a kétféle csúcsteljesítménnyel, még akkor is, ha nem kevés híres író van, aki jól is bridzsezett. Talán nem haragszanak a Bridzsélet olvasói, ha most két már megjelent írásommal emlékezem rá. Az Ottlik-kalandok nem olyan régi, születésének századik évfordulója előtt szombaton jelent meg a Népszabadság Hétvége mellékletében, terjedelmi okokból rövidítve. Itt most a teljes változat olvasható. Az Így bridzseztek ti! pedig két bohó ifjú 1983-as próbálkozása.
Talyigás Péter
2012. május 9.

Ottlik 100 – Kalandos utazás margók hullámain

Feltételezem, nem az utókor iránti elkötelezettsége vezette Ottlikot, amikor a bridzs újkori Fermat-jaként megjegyzéseket írt néhány újság margójára. Cipi bácsi, aki akkor még valószínűleg nem volt bácsi, a The Bridge World magazin negyvensok (1935 és 1939 között megjelent) példányát olvasta el – jól látható módon. Ennek hatására, noha – szerencsére – a betűket nem olvasta ki belőle (illetve…), a hetven év feletti sajtótermékeket újszerűként eladni nemcsak a papír sárgulása vagy az ódon nyomdatechnika miatt lenne nehéz (nem is adnám, de ez már egy másik kérdés). Jegyzetek mindenütt.
Mráz Máté
2012. május 9.

Ottlik 100 – Bridzsenciklopédia

Ottlik Géza játékelemzéseit leesett állal hallgatta, olvasta a bridzsvilág, a világ legjobb játékosai közül sokan ma is az Adventures in Card Playt említik, ha megkérdezik, melyik bridzskönyv volt rá a legnagyobb hatással. Íróként is az egyik hangsúlyos témája a kommunikáció (tökéletlensége); bridzselméleti alaptézisei közé tartozik, hogy először is nevet kell adni a dolgoknak. Az új fogásokat elnevezte (angolul), ha már ismert motívumot használt, variált, azt is rendszerezte. Századik születésnapja alkalmából a Bridzsélet bemutatja az ottliki technikákat a – magyarra Homonnay Géza és Kelen Károly által fordított – könyvéből vett egy-egy jellemző példával. (Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum)  
Kuttner György
2012. május 9.

Ottlik 100 – Ottlik Géza bridzséletrajza

Száz éve, 1912. május 9-én született Ottlik Géza. Hogy mit jelentett ő a magyar és a világ bridzssportjának, -társadalmának, egy ilyen rövid bevezetőben megfogalmazhatatlan. De nincs is szükség ilyen tömörségre: a Bridzsélet a centenárium alkalmából több Ottlikról szóló cikket publikál a mai napon, így teszünk kísérletet életművének bemutatására, feltáratlan szegleteinek megvilágítására, a pályája megrajzolására. Most következzék a bridzses életútja.
Kuttner György
2012. május 6.

Jubiláló fotók II. – Ifi Eb 1972 Delft

A csapatok már megalakultak. Május 12-én, szombaton lesz a Kovács Zoltán-emlékverseny, amelyen a legjobb felnőtt- és ifjúsági versenyzők mérkőznek meg egy erre az alkalomra szerkesztett „non-stop csapatverseny” keretében. Időközben újabb beszélő fénykép került elő…  
Cori Neamtu
2012. május 4.

Válasz Bukarestből – A romániai bridzs története

Reakció érkezett Romániából a Bridzséletben korábban megjelent A Securitate közbelép – A Bukarest–Budapest meccs krónikája című, az 1970-es Románia–Magyarország válogatott bridzsmérkőzésről szóló Osskó András-cikkre. „Ő a romániai Zánkay” – mondta a válaszírás szerzőjéről egy Erdélyből áttelepült sporttársunk. Cori Neamtu cikkét Nagy István fordította.
Kuttner György
2012. április 30.

Vb 1937, Budapest (III.) – Kik lesznek a csapattagok?

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy mind belföldön, mind külföldön óriási az érdeklődés a júniusi, budapesti bridzs-világbajnokság iránt. A szövetségben lázas tevékenység folyik. A napokban állapodtak meg a MÁV-val, hogy vonalain félárú menetkedvezmény áll majd a verseny részvevői és látogatói rendelkezésére úgy az oda-, mint a visszautazásnál. E kedvezmények igénybevételéhez a MBSZ igazoló jegyére lesz szükség. A külföldiek ezen felül vízummentesen léphetik át a határt.
Scharnitzky Péter
2012. április 29.

Utazás a turista osztályon – IMP II. osztály 3. nap

Meglehetősen szélsőséges kezeket tartalmazó fordulón jutottunk túl. Nyolcszor volt valakinek hetes színe, míg hétszer színhiánya. Kezdjük a harmadik fordulóról szóló beszámolót azzal a partival, amire feltehetően nagyon sokáig emlékezni fognak az érintettek.  
Linczmayer Lajos
2012. április 26.

Feladvány (II.) – Megfejtés, pontozás, új feladat

Sok megoldás érkezett feladványsorozatunk első részéhez, most következzen a parti eredeti története, a megfejtés, a válaszok értékelése, a pontozás, és persze az előttünk álló hosszú hétvégére is kínálunk fejtörőt: íme a második feladvány!